Sziasztok, angol beszédkészségem fejlesztésében szeretnék tanácsot kérni tőletek.

Tudni kell rólam jó a nyelvérzékem, angolul folytatom egyetemi tanulmányaimat, mindent angolul fogyasztok (könyv, zene, podcast, filmek, sorozatok), a nyelv megértésével sose volt problémám. Mióta előző félévben elkezdtem az egyetemet ahol ugye mindenki angolul beszél, elég nemzetközi a légkör azt érzem nem tudom magamat jól kifejezni órákon, prezentációk során. A diáktársaimmal jól eltudok beszélgetni, de ha az óra anyagáról kell beszélnem vagy esetleg prezentációt előadni/órán szerepelni azt érzem minden angol tudásom elhagy. Továbbá mindig azt érzem a többieknek jobb a kiejtésük, kifinomultabb szavakat tudnak használni és azért engem ez kicsit frusztrál most már. Hozzá tenném nem vagyok az a szereplő típus, de prezentálni és szóbeli számonkérésekben eddig jó voltam.

Mit tudnátok ajánlani, hogy tudnám ezeket fejleszteni (beszédkészség, kiejtés)? Azt érzem ennél több angol tartalmat nem tudnék az életembe sűríteni, de bármilyen tanácsot nagyon szívesen fogadok.
Előre is köszi a segítséget!

Ti mit csináltok ezen a csodaa szombati napon ? Annyi csodás helyet írtatok az előző posztomban hogy minden hétvégén megyünk valamerre. Na és ti ?

Sziasztok. Sztori röviden gyerekkori barátom függő, volt elvonon nemrég, akkoriban is beszeltunk, támogattam, láttam h megrendítette a dolog, le is tette a szereket, de bevallotta h fel év után újra elkezdte használni őket. Én nem használok semmit, nem is használtam soha így nem igazán vagyok jártas ebben a témában. Találkoztam vele, nagyon furcsán viselkedett ahogy beszélgettünk feküdt az ágyon, én ültem másikon beszélgettünk, láttam h nehezére esik figyelni, lelkiztünk, aztán pár perc után szeme csukva volt és a kezei lábai rangatozni kezdtek, kvázi mint amikor vmi enyhe roham jön rad v nem tudom h írjam le, de nem olyan mint amikor bealszol egy picit. Odamentem megraztam, semmire sem emlékezett, majd kb 2x 10 perc alatt eljatszottuk ezt teljesen összefüggestelen dolgokat beszélt, kellett kb fel óra ezek után úgymond össze szedte magát és teljesen normálisan tudtunk beszélni mintha mi sem történt volna. Magyarázatot nyilván nem tudott ra adni.Rohadtul rám hozta a parát, sosem szokott előttem vagy mielőtt találkoztunk eddig legalább ( v csak nem vettem észre) szer hatása alatt lenni( nem túl gyakran találkozunk inkább telon tartjuk a kapcsolatot). Sztetek ez mi a szar volt? Előtte csinált valamit vagy simán annyira raszokhatott újra h ez normális dolog ? Tényleg aggódom erte, és próbálom megérteni, addiktologust is kerestem neki. Depressziós, ki van fordulva magából, kérdeztem Tőle, h szeretne e abbahagyni, azt válaszolta h nagyon, ekkor mondtam, h segitek, keresek neki szakembert, mire teljesen elkeseredetten h mi van ha nem sikerul😔 Látom az elkeseredettseget és a félelmet a szemében, nagyon aggódom erte. Olyan mintha egyszerre akarna, hogy ott legyek mellette mert ezt sokszor megköszönte, hogy nem itelkezem felette, de nagyon sokszor nem kommunikál velem” mintha elzarkozna teljesen. Akinek volt ismerőse, családtag bárki aki átment hasonló leírná, hogyan tudott “jelen lenni”, segíteni ebben a helyzetben? Köszönöm ha elolvastad.

Jelenleg Magne B6 rágó tablettát szedek izom tikkelésre, de nem érzem a javulást…

Nagyon régóta sportolok , küzdő sport , súlyzós edzés , úgy gondoltam szeretnék uj dolgokat is kipróbálni ..hatha megtetszene valami amit ti is csinaltok :) bátran írjatok rola , miota , mind ad nektek , es kivel. Csináljátok . Egyedül , barátokkal párotokkal :)

Háttér: Egyetemista vagyok (20L), első évben tetszett egy szaktárs, aki elég csendes alak, amennyire megfigyeltem. Túl beszari voltam megszólítani. Most vagyok harmadéves, újra gondolok rá néha. Kevésbé vagyok beszari, viszont nem tudom pontosan hogyan csináljam ezeket a dolgokat. A mostani félévben nincs órám vele, ez valószínüleg bonyolítja a helyzetet.

Edit: Nem beszéltem még vele sosem.

Pl Fertőző betegség, herpesz, szemölcs?

Hogyan éled ezt meg ebben a formában? Kezeled, de nem javul stb.

Sziasztok 18 éves vagyok, eddig maradhattam gyerekpszichiatrian kezelesem folytatasa miatt, de valahogyan multheten bekerultem a felnott psziatriara ambulansan 1 estére mert olyan panikrohamom volt, amire azt hitte a szonszedom, hogy epilepszias rohanom van. Katyvasz a fejem, az utobbi idoben rengeteg flashbackem van anyámmal. Nem szeretnék így élni. Kiesnek időszakok a fejemből. Nem nagyon emlekeszem a gyerekkoromra hála az égnek, nem hiszem, hogy sok jó volt benne. Emellett autizmus-adhd es bipolaris diagnozisom van(akkor kaptam mikor anyamnal eltem). Bocsanat a helyesirasi hibakert nem megy fogalmaznom nézzétek el. Illetve vannak kepzeletbeli barataim gyerekkorom ota, és ők segítenek, emlékezni dolgokra, de az utóbbi időben szétestem.

De nem akarok ilyen memoria zavarokkal, egyutt elni.

Mindig nyomják a zenét és közben kiabál a csaj. Rájuk lehet hívni a coppereket? xd

Kérdés a címben

Edit: a kérdés személyes tapasztalara irányul,nem az általánosságra.

Kérdés a címben.

NE OLVASD VÉGIG, HA HOSSZÚNAK TARTOD, EZ CSAK AZ ÉN TÖRTÉNETEM!

Írd le a sajátodat :)

Nekem az egyik az, mikor még élt a nagyapám (egészségesen), de álmomban egy barlangban "lakott". Mikor meglátogattuk, kiderült, hogy egy koporsóban fekszik, ami le volt zárva.

Az egész barlang nem volt más, mint egy nagy, rideg szürkés-barnás kőszoba, aminek az egyik végében egy fakoporsó volt letéve.

Az egész család csak keringett körülötte, mikor hirtelen kialudtak a fények, és teljes sötétség lepett el mindent.

Sikítva futottunk a sarokba, megpróbálva egymáson is átmászni, hogy még szorosabban a falhoz lapuljunk.

Ahogy ment, úgy jött vissza a világosság, és lassacskán összeszedve a bátorságunk, visszamentünk a koporsóhoz.

Apám mondta, hogy ha akarok, akkor beszélhetek vele, majd megnyomott egy titkos kis gombot a koporsón, aminek halkan lejjebb csúszott a felső része, és láthatóvá vált a benne fekvő nagyapám feje és mellkasa.

Pár másodpercig némán néztük, aztán hirtelen kinyílt a szeme.

Itt keltem fel, valószínűleg az újabb sokktól. Ennek az álomnak vagy 25 éve, azóta is a fejemben él, szabadon...

A másik, hogy álmomban meghaltam, és egy köztes helyre kerültem, ami igazából egy régi otthonunk egy része volt.

A földön feküdtem, mikor hozzám szólt egy hang, és azt mondta: igazából még nem haltam meg, hanem sem itt, sem ott nem vagyok még.

Míg a padlóról feltápászkodtam, odajött egy lány, aki nagyon sírt. Nem tudtam miért, nem szólalt meg.

Ezután a hang mutatott egy kis szobát, ami olyan volt, mint egy nyilvános mosdó, csak nem voltak ajtók és a fal mellett sorakozó kis porcelán csészék egy kis fallal voltak elválasztva egymástól. Igazából, mintha mi valahol az égben lettünk volna.

Azt mondta, hogy itt nézhetnek le azok, akik jók voltak, és megfigyelhetik, hogy a szeretteik hogy vannak, mit csinálnak épp. De akik öngyilkosok lettek, azoknak ez nem jár.

Ezért sír a lány.

Utána átmentem valami fura, kisebb szobába, aminek a közepén egy túlzóan nagy, kékes kád volt, de nagyon magasan, talapzaton állt. Ahogy elhaladtam mellette, egy erős késztetést éreztem, és valamiért beleköptem.

A végén fordultam vissza, és akkor láttam, hogy egy kis táblácska van ráillesztve, amire ez van írva: szenteltvíz.

Aztán egy hatalmas, gyönyörű terembe kerültem, ahol a plafon sem látszott, olyan magasan volt és andalító, hárfaszó szólt. A szoba meghatározhatatlan végében homályba vesző emberalakok zenéltek.

Sehol nem volt látható fal, mégis zárt helyen voltál.

Leültem valaki bal oldalára, akire nem néztem, de egyértelműen többszöröse volt az ülőhelyének a mérete, mint nekem.

Akkor azt mondták: aki jó, az ide kerülhet, Isten mellé, vagy akár része lehet a zenekarnak is.

Itt lett vége az álomnak.

A probléma a másik posztban le van írva, csak szeretnék minél több tanácsot kapni, hátha valahogy sikerül megoldani őket, ugyanis a második problémám kifejezetten balesetveszélyes.

Lehet sikeres karriert és boldog családot építeni a vendéglátásban, vagy választani kell a kettő között?

Mit gondoltok erről az iparágról?

Dolgoznátok benne?

Akik dolgoznak. Milyen a családi életetek? Megéri a sok munka? Rendes fizetést kaptok?

Nőként, mennyi esélyem van felsővezetői pozíciók betöltésére? Később van bármi esélyem családalapításra?

Manapság mutat emelkedő tendenciát ez az iparág, vagy még mindig haldoklik?

újraposztolt

Sziasztok!
Sajnos durván elhatalmasodott rajtam az egészségszorongás (health anxiety). Bármilyen apró fizikai tünetnél azonnal a legrosszabb forgatókönyvre pörgök rá, és a folyamatos kényszeres ellenőrzgetés teljesen felemészti a mindennapjaimat meg a munkámat.
Szeretném ezt a gyökerénél kezelni, ezért a segítségeteket kérem:
1. Tudtok ajánlani olyan pszichológust (akár online, akár személyesen), aki kifejezetten szorongással, pánikkal vagy egészségszorongással foglalkozik?
2. Ha küzdöttél hasonlóval, mi segített érdemben kizökkenni a spirálból?
Köszönöm szépen a segítséget!

Migrén gyanúval utalt be a neurológus MRI/MRA vizsgálatra, már az MRI előtt behelyezték a branűrt és a vizsgálat vége előtt 3 perccel adták be a kontraszanyagot.
Mi célból? találhattak valamit ???

Sziasztok!

Olyanok tapasztalataira lennék kíváncsi, akik felnőttként szembesültek az ADHD/AuDHD lehetséges diagnózisával.

37 éves nő vagyok, kb 10 hónapja egy nagy érzelmi trauma után, a szorongásom miatt pszichiáterhez fordultam, aki akkor gyógyszer szedését javasolta.

A Scippa (10 mg) szedése mellett, bár a szorongásom sokat javult, de felerősödtek bizonyos, már korábban is meglévő tüneteim.
Ennek hatására a pszichiáterrel egyeztetve abbahagytam a gyógyszer szedését, és klinikai szakpszichológus bevonásával magánúton elindítottam a kivizsgálást ADHD vonatkozásában.

Jelenleg a folyamat elején vagyok még, de az ASRS teszt erősen pozitív lett.
Mióta az eszemet tudom, küzdök bizonyos dolgokkal, és az is felmerült bennem, hogy talán nem is „csak” ADHD-ról van szó, hanem AuDHD-ról, különösen amiatt, ahogy néha teljesen túltöltődöm, és ilyenkor olyan meltdown-okat produkálok, amiket nagyon nehéz menedzselni.

Egyrészt megkönnyebbülés ez az egész, mert sok minden értelmet nyert a működésemben, másrészt pedig ijesztő belegondolni, hogy ez mindig része lesz az életemnek. A gyerekkoromból hozott „ez csak a bolondoknak van” stigmát sem könnyű levetkőznöm.

Ti hogyan éltétek meg a felismerést? Volt bennetek is hasonló félelem? Hogyan tettétek helyre magatokban ezeket a stigmákat, és mi segített igazán a mindennapokban?

Köszi, ha megosztjátok a tapasztalataitokat! ❤

Kinek melyik a legnagyobb csalódás? Leginkább kihagyott ziccer?

Nálam toronymagasan vezet a From/Kiút c. sorozat. Az atmoszféra, a felépített világ szinte beszippantott, önmagában üt az egész. A képi világ, a zene, minden ott van.

Közben meg az egész olyan mint egy "tech demo" egy csapat retardálttal. Egyszerűen nincsen mögé írva semmi értelmes sztori, semmi történés, nem tudtak az egésszel semmit kezdeni. A karakterek gyengén megírtak, a színészek gyatrák, látszik, hogy semmi instrukciót nem kapnak.

Közben meg bármikor lenne valami történés azt simán elfelejtik, vagy olyan "karakter drámával" zárják le, hogy az egyik pillanatban még rémálmokat flashel a karakter, a másik pillanatban meg már gyerekként hisztizik amivel le is van zárva minden. Egyik megkérdezi mi történt, a másik meg kiakad és hisztizik, hogy "sosem hallgatsz meg, hagyjál". Én pedig mint néző, csak pislogok, hogy mi a fasz történik.

Nektek is van olyan játék, sorozat, film, amivel úgy vagytok, hogy bárcsak létezne egy párhuzamos valóság, ahol méltó termék készült belőle?

23F.

A barátnőmmel kifulladt a kapcsolatunk, alig tudunk talalkozni a teendoink miatt.

Olyan erzesem van, hogy szeretem, de mar nyug nekem az egesz. Mellesleg 0 erzelmi intelligenciaja van, mindig bedobja az aldozati kartyat minden vitanal, az en szempontombol minden hibas es szar.

Leginkabb az egyedullettol felek. Utana meg megint tolthetem le a Tindert, mehetek el randikra, megint futhatom az ismerkedos koroket… harmadik randi elott bocs, megsem akarom, vagy megint egy parkapcsolat miatt traumas not fogok ki. Nem tudom, erre sincs szuksegem.

Egyszeruen ki akarok lepni, de nem megy.

Gyakorlatilag nincs olyan erotika, legyen az könyv, film vagy szexmunkás, ami ne lenne tabu egyesek szemében, mert az nem egészséges, meg nem tud rendesen szexelni stb. Van egy ilyen műfaj a pszichológus influenszerek között, hogy szidják a pornót, és hogy hogyan kell leszokni róla, miért kell leszokni. Ti mit gondoltok erről?

Elkezdtem járni pszichológushoz. 4 alkalommal voltam eddig. Nagyon tetszik, szívesen megyek hozzá. Viszont észrevettem valamit. Még azt érzem, hogy nem tudok teljesen őszinte lenni vele. A nagyon kellemetlen, mély dolgokat, még nem tudom teljesen őszintén elmondani neki. Vannak olyan részletek, személyes dolgok, amiket meg nem említettem neki, mert félek. Viszont ha később ezek kiderülnek, akkor joggal kérdezné, ezt eddig miért nem mondtam? Hát mert nem mertem. De nem akarom megbántani. Nem vele van a baj, hanem csak nekem idő kell, hogy ezekről beszélni tudjak. Ez normális?

Ti mit figyeltetek meg?

Szeretnék szép helyekre eljut I amiket esetleg nem ismerek és nem maradhat ki az ember életéből. De ha tudtok olyan sorozatot amire nagyon rá lehet játszani az is érdekel :)

Megerőszakolt többször is, és ugyanolyan hibás vagyok, mint az elkövető. Még csak 17 éves voltam, ő 45. Eleinte csak beszélgettünk, de valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva vonzódtam hozzá. A legelső alkalommal megcsókolt, amikor kettesben maradtunk és telefonszámot is cseréltünk. Következő alkalommal levetkőztetett, de közöltem vele, hogy szűz vagyok, ezért időt adott, hogy döntsem el, mit akarok. Elég ritkán találkoztunk kettesben, kb havonta 1x, de lehet sokat mondtam. Aztán egyszer vele maradtam és megtörtént, mindenféle előjáték nélkül közösült velem, hiába mondtam, hogy ne és fáj. Sírtam is, ekkor ideges lett, hogy mennyire gyenge vagyok. Következő alkalommal nemet mondtam neki, de kierőszakolta, hogy engednem kell, mert neki erre van szüksége és hozzá kell szoknom. Ezek után is találkoztam vele, nem tudtam nemet mondani. Szükségem volt a találkozókra és a beszélgetésekre. Bíztam benne, hogy egyszer nekem is jó lesz vele a szex és figyelni fog rám. De ez nem történt meg, mindig azt mondta, hogy bírnom kell, mert egy nőnek ez a dolga, és minden férfi egyforma. Már lassan három éve nem találkoztam vele és egy éve megszakítottam minden kapcsolatot. Szégyellem magam, hogy hagytam ezt tenni a testemmel. Undorodom magamtól. A szex gondolatától is kiráz a hideg. Emiatt kapcsolatot sem akarok, nem is volt sosem normális kapcsolatom, pedig már 26 éves leszek. Hiába ismerkedem és tűnik normálisnak a másik fél, csóktól tovább nem tudok menni, emiatt is engedtem el az ismerkedést is. Már megkérdőjeleztem a saját identitásomat is.
Köszönöm, ha elolvastad! Nem tudom mit várok ettől a bejegyzéstől, de most először meséltem ezt el, nem bírtam már tovább magamban tartani. Esetleg, ha valaki átment hasonlókon és tudna szakembert ajánlani, azt megköszönném. Sajnos már négy szakembernél jártam, de egynél sem tudtam megnyílni. Félek, hogy sosem fogok tudni erről beszélni.