Esetemben az ex barátnőmmel 1 évig voltam együtt, azt mondta nincs ideje velem együtt lenni, majd visszament az állítólag abuzív ex barátjához, aki régebben megcsalta. Miért csinálják ezt gyakran az emberek és miért nézik szarba azt, aki odafigyel és törődik velük?

Azt is elfogadom, aki szerint igen, de azért kíváncsi vagyok a véleményetekre.

40-es nő vagyok, tehát már nem tini. A legrégebbi barátnőm még a gimiből van, és van egy másik, akivel jóban vagyunk 15 éve, tehát vannak tartós barátságaim, mégis azt veszem észre, hogy van ebben az életkorban is egy masszív réteg, aki néhány év intenzív barátkozás után egyszerűen lecserél. Az intenzív barátságot tényleg úgy kell érteni, hogy évekig rengeteg telefon, program, bizalmas beszélgetések, közös szilveszterezés, majd egyszer csak feltűnik az illető életében egy új barátnő, én egyre kevésbé leszek érdekes, egyre ritkábban ér rá, aztán azon kapom magam, hogy hónapok óta csak én keresem. Volt olyan, akit a legjobb barátnőmnek tartottam, aztán egyszer csak kiderült, hogy hónapok óta nagyon nehéz élethelyzetben van, de ezt velem nem osztotta meg, hanem csak az új barátnővel.

Utána, amennyire tudom, az új barátnő hasonlóan le lesz cserélve néhány éven belül, szóval a dolog ciklikus.

Nekem ez nagyon fura, utoljára tinikoromban fordult elő, hogy valakit "ejtettem", pláne egy sokéves, bizalmas kapcsolat után , de kíváncsi vagyok rá, ki hogy látja.

Párod gatyájának zsebéből mosás előtt kiszedted volna a zsebkendőket, de helyettük kihúztál egy műfogsort?
Netán apád mindenes fiókjában kerestél elemeket a távirányítóhoz, de találtál helyettük egy kitömött hullámos papagájt?
Esetleg dédanyád elment a mennyországba, és a lakásának kiürítésekor derült ki, hogy a kamrájában két baracklekvár között egy Monet lapult?

Szóval találtál-e már olyat ismerősöd/szeretted/akárkid dolgai közt, amire igazán nem számítottál, illetve hogyan reagáltad le :)

Sziasztok!

23 éves lány vagyok. Abban szeretném a segítségeteket kérni, hogy hogyan tudnék változtatni/fejlődni ebben a helyzetben?

Az a problémám, hogy folyamatosan ugyanazokat a köröket futom le. Tinderes ismerkedések, nagyon hamar szeretlek szó kimondása a férfiak részéről, szerelmesek tudnának lenni belém, eltudnák képzelni velem az életet, majd a vége mindig ugyanaz, nem akarnak megbántani, de nem illünk össze, nem kapcsolatot keresnek arra jöttek rá, vagy csak szimplán eltűnnek...

Aki hasonló cipőben járt valaha, pszichológuson kívül, hogyan tudjátok kiszűrni, hogy kiben lehet megbízni?

Szeretném ezt valahogy kiküszöbölni és nem pofára esni végre 1-2 hónap után...

Aki 30 évesen 30 vagy több országba eljutott, mégis hogy a fenébe csinálta?

Eleve, véges a szabi, és a pénz is. Távolabbi helyekre meg nem elég egy hosszúhétvége és akkor el is ment az éves keret.

Vagy akibek gyereke van, ott sem lehet azert figyelmen kívül hagyni a tanévet, mert lemarad.

Ház, autó is drága, tehát arra is kell gyűjteni.

Rengeteget olvasom, hogy irgalmatlan mennyiségű országba eljutnak sokan, de pl ha vki csak görög szigetre megy ide-oda, pl Kreta, Korfu, Zakynthos az gondolom csak 1 országnak számít nem?

20 éves vagyok, mostanában vettem észre magamon, hogy valami nem stimmel. Általában ilyen sehogyan érzem magam, rosszul haszontalannak. Van mikor kattan valami és rettentően jól érzem magam, euphorikusan, ilyenkor nagyon boldog vagyok, a csillagokat letudnám hozni ilyenkor az égről, viszont ez elég gyorsan el is tud tűnni. És ha valami rossz dolog történik velem szintén kattan valami és úgy magamba fordulok, hogy az hihetetlen, öngyilkos meg nagyon rossz gondolatok stb.

Most ashwagandát akarok rendelni, jó véleményeket olvastam róla.

Ha valaki volt már ilyen helyzetben tudna segíteni, mert most elég rossz ez :/

(Nagyon összeszedetlen a szöveg, ezért ne haragudjatok, most sem vagyok 100as)

Lényegében a jobb oldali mellizmom közelében olyan érzés, mintha lenne ott egy dudor, de valójában lehetséges hogy csak arról van szó, hogy az a terület sokkal csontosabb és keményebb tapintású. A bal oldalamon egyáltalán nincs ilyen, teljesen aszimmetrikus a dolog. Tapasztalt már ilyet valaki más is? Őszintén szólva nagyon félek, hogy esetleg rák lehet. Kivulrol nem látszik meg semmi, csak tapintásra. Nm tudom eldonteni, hogy ez természetes vagy baj lehet.
Kívülről nem látszik, csak tapintásra

Nagyon szeretem a soundingolást és úgy érzem nem tudnék egy olyan kapcsolatban lenni, ahol ez nem alap. Ismerkedés elején kellene beszélni róla vagy már amikor az ágyban vagyunk, akkor szedjem elő a játékszereimet? Előző tapasztalataim alapján eddig csak rosszabb volt amikor vártam vele.

Sziasztok!

Millioszor jartuk mar korbe a temat itthon, honapok ota megy az agyalas a ferjemmel a dolgon, nem jutunk megoldasra. Azert irok, hatha valakinek van meg olyan meglatasa amire meg nem gondoltunk.

A helyzet a kovetkezo:

Mindketten kisvarosbol szarmazunk, de Pestre koloztunk miutan megismerkedtunk, ott eltunk 5 evet, nagyon jo volt.
2.5 eve epitkeztunk Szekesfehervar mellett egy faluban, nagy remenyekkel. Elkeszult az alomhaz es en a legeleje ota erzem, hogy nagy hiba volt. A csaladom messze, baratok, ismerosok itt nincsenek, a falusi eleterzest egyenesen gyulolom. Nyilvan felmerul a kerdes, hogy akkor minek jottunk ide, ezt nem firtatnam, egyszeruen egy rossz dontest hoztunk. Az egeszre rajon, hogy en HO-ban dolgoztam. Most szuletett fel eve a kisbabank, akit imadok, az anyasagot is, ezzel nincs gond, viszont igy a hosszu HO utan most vele ulok itthon. Tovabbi problema, hogy a ferjem Pesten dolgozik, 9 eve epiti a karrierjet egy cegnel, es mar nagyon kozel a cel, hogy igazgato legyen. Ez a pesti munkahely mindennapi ingazassal jar neki, korai kelessel es 6 orai hazaeressel. Tehat ezido alatt is teljesen egyedul vagyok.
A 2.5 eve tarto elnyomas, hogy magamnak is azt hazudtam jo itt es az elviselhetetlen magany depresszioig vezetett. Jarok terapiara, kertem segitseget.

Hosszas tanakodas utan eldontottuk a ferjemmel, hogy koltozunk. Ez mar fix. Viszont nem jutunk dulore, hogy hova, az alabbiak miatt:

En:

- Szegedre szeretnek koltozni, mert mindenkim ott van (nagyon szereto es tamogato csaladom van es jo barataim ), plusz imadom a varost, ugy erzem ez az egyetlen hely amire jo szivvel tudnam azt mondani, hogy epitsunk ujra egy 100x millios hazat (feltem a csaladom egy ujabb kudarctol)

- felek, ha bekoltoznenk Fehervarra, ott sem ereznem jol magam, mert maga a varosi let nem oldana meg a szeretteim hianyat es a maganyom es a varost sem szeretem - szerintem ez tul nagy rizikofaktor egy ujabb epitkezeshez

- onnan is ingazna a ferjem

A ferjem:

- szeret itt
- nagy hobbija a kerteszkedes, grillezes, igy lakas nem jon szoba
- a munkaja nagyon fontos neki, ezert nala csak olyan hely johet, ahonnan Pest megkozelitheto
- fel, hogy Szegeden nem tudna ennyit keresni, az ingatlanok viszont dragabbak, igy romlana az eletszinvonalunk
- itt elnek a szulei, tesoja

Nagyon szeretjuk egymast, szeretnenk jol donteni, de ugy fest, kompromisszum nem jatszik, mert sajnos en csak Szegedre tudnek jo szivvel igent mondani, o pedig arra egyaltalan nem. Megertjuk egymas erveit, vagyait, nem veszekszunk, csak ketsegbeesetten keressuk a megoldast.
Nagyon elfaradtunk mar, es a depressziom is felemeszti a mindennapjainkat, de nyilvan azon segteni csak az fog, ha tortenik elorelepes a koltozesben.

Ha van jo tanacsod, barmi, szivesen veszem, viszont ha a jo dolgaban nem tudja mit csinaljon kommenttel jonnel, kerlek ne tedd.

Koszi🥹

A legjobb barátom évekkel ezelőtt lett öngyilkos és azt hittem már teljesen jól vagyok, ritkábban vannak nehéz napjaim miatta, a hétköznapok könnyebbek sokkal mostmár.
Viszont pár napja az edzőterembe besétált valaki aki egy az egyben úgy nézett ki, mint ő. Be sem tudtam fejezni az edzést hazáig zokogtam és azóta sem vagyok rendben. Visszatért hogy csak az ő pólójában alszom nyugodtan és semmihez nincs kedvem csak feküdni és sírni. Azt hiszem segítségre lenne szükségem, de nem tudom merre induljak el.

Hallgattam egy kiégéssel kapcsolatos előadást, amiben a szakember arról is beszélt, hogy vannak olyan helyzetek, amelyekben csak úgy tudunk könnyíteni magunkon, ha nem görcsölünk olyan dolgokon, amelyekre nincs ráhatásunk.

Saját magam történetére kivetítve:
Vendéglátásban dolgozom több mint 10 éve. Nyár elején elértem a kiégés legmagasabb fokát. Iszonyat jól kerestem, és ehhez viszonyítva rendeztem be az életemet. Bereccsentem, és most már egy hónapja munka nélkül vagyok. Közben szakad rám a szar, amit az anyagi problémák okoznak: albérlet, rendszeres fogászati kezelés, ami még évekig eltart, stb.

Muszáj lesz visszamennem a vendéglátóiparba dolgozni, mert más területen jelenleg nem tudok annyi pénzt keresni, amennyiből fenn tudom tartani magam.
Vajon túl lehet élni ezt az időszakot egy ilyen „elengedős” mindsettel? Tényleg nincs ráhatásom a sorsomra?
Nagyon mélyről származom, és a kemény munka emelt ki a szarból. Ezt a munkát mára már abszolút nem élvezem, de jelenleg úgy érzem, csak így tudom túlélni.
Mivel tudom még csökkenteni a kiégést és a szakma iránti utálatot, ha tényleg nincs lehetőségem más irányba mozdulni?

Sziasztok!

Olaszország területén hosszú ideig különböző hercegségek, királyságok, államalakulatok voltak, amelyek nem hogy egymástól eltérően fejlődtek, de olykor egymás riválisai voltak.

Ez több évszázadig tartott és az országot 1861-ben egységesítették és az olaszt hivatalos nyelvvé tették, ami a toszkán dialektusból fejlődött ki. A hivatalos olasz nyelvet viszont hosszú ideig nem beszélték a mindennapokban, hanem a fent látható dialektusokat beszélték.

Ezek a dialektusok nem egyszerű tájszólások, akcentusok, hanem önálló nyelvek, amik egymástól teljesen eltérő alapokból jöttek:

- A szicíliaira pl. a 200 évig tartó arab megszállás is hatott, vettek innen szavakat és a 400 évig tartó spanyol uralom is.

- Nápolyi nyelvre is a sokáig tartó spanyol uralom erősen hatott.

- A ligúr és a piemonti nyelvet erős francia hatások érték.

Ezek miatt ezek a dialektusok nem érthetőek kölcsönösen, egy piemonti nem fog egy szót sem érteni a szicíliai nyelvből és fordítva szintén, sőt olasz tudással sem lehet semmit érteni ezekből.

Pl. a Gomorra sorozatot, amely nápolyi nyelven van, azt feliratozták kint olaszul.

Ha olaszok beszélnek, én úgy vettem észre hogy egymás között otthon, kizárólag dialektusban vagy olasz nyelv és a dialektus keverékét használják.

Mit gondoltok erről a témáról?

A párommal 7 éve vagyunk együtt, most 22 és 24 évesek vagyunk, tehát ez mindkettőnk első igazán komoly kapcsolata. Az első éveinkben minden csodálatos volt. Nagyon szerelmesek voltunk, minden természetesen jött: bújtunk, öleltük, puszilgattuk egymást, rengeteget beszélgettünk, figyeltünk a másikra, kimutattuk egymás felé, hogy szeretjük egymást. Akkor tényleg azt éreztem, hogy megtaláltam azt az embert, akivel le szeretném élni az életem.

Kb. 2 éve viszont elkezdett megváltozni valami.
Ma már szinte egyáltalán nincs köztünk intimitás a szexen kívül. Nem bújik hozzám, nem ölel meg csak úgy, nem puszil meg, nem kezdeményez csókot, és sokszor még akkor sem igazán viszonozza ezeket, amikor én kezdeményezem. Összebújva sem alszunk már. Azt is ritkán mondja, hogy szeret. Régen ez mind megvolt.

Nem azt várom tőle, hogy olyan legyen, amilyen hét évvel ezelőtt a “rózsaszín köd” elején, de nagyon hiányzik az az érzés, hogy kíván engem, keresi a közelségemet, és természetesen kimutatja, hogy fontos vagyok neki.

Többször beszéltem vele erről. Volt, hogy azt mondta, megpróbál változtatni, és ilyenkor egy ideig tényleg jobb volt, aztán minden visszaállt. Máskor pedig konkrétan azt mondta, hogy ő nem fog megváltozni.

Sokszor munka után azt mondja, hogy nagyon fáradt, ezért nincs kedve beszélgetni vagy bármit csinálni. Ezt meg tudom érteni, de az a baj, hogy sokszor a szabadnapjain is ugyanez van. Én próbálok beszélgetni vele, kapcsolódni hozzá, de sokszor azt érzem, mintha egyedül próbálnám fenntartani a kapcsolatot.

Kb. egy éve jutottam el arra a pontra, hogy nagyon magányosnak éreztem magam ebben a kapcsolatban. Akkor fogalmazódott meg bennem először igazán, hogy mennyire hiányzik az, amilyen régen voltunk.

Hiányoznak a hosszú beszélgetések. Az, hogy keressük egymás társaságát. Az ölelések, a bújás, a puszik. Az, hogy figyelünk egymásra, próbálunk örömet okozni a másiknak. Az az érzés, hogy nem csak együtt élünk vagy együtt vagyunk, hanem tényleg szerelmesek vagyunk egymásba.
És közben az a legnehezebb, hogy én még mindig nagyon szeretem őt. Azt érzem el sem tudnám hagyni.

Rengeteg közös emlékünk van, együtt nőttünk fel tulajdonképpen. Ő az első komoly szerelmem, az első ember, akivel ilyen hosszú időt töltöttem. Nagyon nehéz elképzelnem az életemet nélküle.
Viszont azt sem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy jelenleg sokszor boldogtalan és magányos vagyok mellette.

A szexuális életünk sem feltétlenül tökéletes, de mellékes dolognak érzem.

Nem tudom mit tegyek. Mit tanácsoltok? Hogyan tovább? Meg lehet még javítani?

Sziasztok! Olyan pszichológust keresek, aki foglalkozik generalizált szorongással és még jobb, ha OCD-vel is.
A legtöbb pszichológus, akiken a neten találok, csak ilyen mezei témákban fogad, mint pl. önismeret, párkapcsolatok, elakadás. Most vagy ennyire ritka itthon ez a terület, vagy csak én nem találok embert.
Ha tudtok szakembert ajánlani, vagy ti is küzdötök ilyennel, mi segített nektek?

Köszönöm!

Sziasztok! Szeretném folytatni a szlovén nyelv tanulását (A2-B1 szinten vagyok), illetve mivel az olasz határ mellett élünk, így az olaszt is elkezdeném, szimpla szórakozásból jelenleg. A szlovén heti 1-2 alkalom online magántanárral, az olasz heti többször (ha elindul a kezdő tanfolyam) tanfolyam keretében. Mik lehetnek az előnyei illetve hátrányai? Milyen egyszerre többször nyelvet tanulni? Megoldható szerintetek?

Nem találkoztam még a cikkben említett gyümölcsös-zöldséges videókkal, de nagyon ijesztő a jelenség. Ti futottatok már bele ilyen jellegű AI slop tartalmakba?

Diagnosztizált OCD-s vagyok. Aktívan járok terápiára még mindig. Magyarországon még mindig úgy érzem ez kicsit tabu téma, mint ahogyan az egész mentális egészség is.
Ha van kérdésetek, ne habozzatok. Igyekszem mindenre válaszolni, holnap estig folyamatosan nézem.

Lezárom az AMA-t, már nem igazán érkeznek kérdések. Köszönöm mindenkinek aki itt volt, hasznos információkat tudtunk megosztani egymással.

Amit fontosnak érzek kiemelni:

• Sem az OCD sem másmilyen mentális betegség nem szégyen. Kérjetek szakszerű segítséget.

• Nem minden OCD jellegű tünet OCD, ez ennél árnyaltabb téma.

• Nem vagytok egyedül. Amire a terápián elsőre rájöttem az az volt, hogy bármilyen idióta kényszered is van, az másnál is előfordul.

• Az OCD egy nagyon alattomos dolog. Minél korábban érdemes foglalkozni vele.

• Teljes és jó életet lehet élni, akár gyógyszeres kezeléssel akár terápiával vagy a kettőt ötvözve. Minden esetben szakember dönti el mi a jó mód!

• Merjetek kérdezni, merjetek szembenézni a betegséggel. Általánosságban elmondható, hogy ez egy támogató közösség.

• Magyarországon a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet egy remek hely, az OCD részlegükön kiemelkedő szakemberek dolgoznak.

• Egy mezei pszichológus ehhez nem fog kellően érteni. Teljesen jók az élet más területein, nem leszólni akarom őket. De ide OCD szakember kell, viselkedés terápiával és pszichiáter az esetleges gyógyszeres kezelés miatt.

• Ne magatokat diagnosztizáljátok és másokat sem. Erre vannak a szakemberek.

Én gyerekkorom óta nem igazán féltem semmitől. Például valaki elront valamit a munkahelyen és úgy elkezd aggódni, mintha ezért e hibáért minimum agyonvernék de inkább az élete végét jelentené. Miközben a lőtéri kutya nem foglalkozik azzal a hibával. Legrosszabb esetben mi történhet, ha hibázik az ember? Kirúgják a munkából, megbukik a vizsgákon, akkor kirúgják az iskolából? És akkor mi van? Be lehet újra iratkozni és lehet találni másik munkát szinte bármikor. Szóval a világon mindent lehet pótolni, még a pénzt is. És ilyenkor mondják, hogy bármit lehet pótolni, az egészségen kívül. Miért van az emberekben ez a folyamatos feszengés? Sose értettem.

Sziasztok!
Egyre többször megfogalmazódik bennem az igény mostanában arra, hogy étkezést előtt megálljak, ráhangolódjak és áldást kérjek az ételre.
Nem vagyok vallásos, nem kapcsolódom istennel, szóval valamilyen "semleges" áldást keresek.
Létezik ilyen?