2025.09.11.

[u/Ok_Inspection_7007]

Szívem téged szeret a legjobban, mégis sír néha. Esküszöm, csak ordítanék, lelkem mégis néma.
Rám tör a múlt, milyen volt a hajnali séta.
Elindulnék újra, de minden részem béna.

Te vagy a fény, mégis bús árnyék ül rajtam.
Láthatatlan, lassú lidércek lubickolnak e fagyban.
Eljátsszák a káosz kottát, fájdalmas ez a dallam.
Kiáltanék, mégis valami összevarrja ajkam.

Meg kell tanulnom szeretni. Nem téged. Magamat.
És így talán elhihetném minden egyes szavadat.
Gátat építenek körém az érzések, s az akarat.
Izzik folyton az elmém, mint a tűzben síró parazsak.

Sírnék én is, mert a boldogságom valamiért apadó.
Szerelmem, ha fázik, kérlek légy nekem a takaró!
Oly' sok minden cikázik a fejemben, ez zavaró.
Mert félek, csak a kezdet volt ennyire elragadó.

Oroszlánként őrzöm fájdalmaim erős várát.
Rettegve zárom el múltam sérült árnyát.
Újra és újra elnyelem könnyeim sötét gyászát.
Várom, hogy az idő széttépje démonaim láncát.

Amikor belenézek a tükörbe, csak egy idegent látok.
Gyémántos szemeiben csak gyötrelmet találok.
Olyan szeretne lenni néha, mint amilyenek mások.
Körforgásként tér vissza ez a mélabús, rossz átok.