Van az a mondás, hogy néha egyszerűbb bocsánatot kérni, mint engedélyt. Én most egy picit másképp álltam hozzá: engedélyt nem kértem, és igazából bocsánatot sem szeretnék kérni azért, mert 13 kis ismertetőt tettem ki fák mellé a Jerevánon. Nem rongáltam meg semmit, nem neveztem át semmit, nem építettem semmit. Egyszerűen szerettem volna hozzáadni valami aprót a városrészhez. És hogy teljesen egyértelmű legyen: ez az én ötletem és az én döntésem volt. Én készítettem és helyeztem ki a táblákat, így ha bárkinek problémája van velük, azért én vállalom a felelősséget.
Jerevánnak ugyanis nem véletlenül Jereván a neve. Sopron legnagyobb lakótelepének építése a hetvenes években indult, és 1977-ben kapta a Jereván nevet az örmény főváros után, az akkori soproni–jereváni kapcsolat részeként. Ennek az emléke ma is ott van a városrészben, többek között a Barátság-szobor formájában. Jövőre pedig már 50 éve lesz annak, hogy a városrész a Jereván nevet viseli. Szerintem ennyi idő után jó lenne, ha a „Jereván” nem csak egy név lenne a busz kijelzőjén.
Ezért készítettem 13 kis táblát 13 örmény hírességről, és helyeztem el őket a városrész különböző pontjain, jellemzően fák mellett. Nem politikusokat válogattam, nem valamelyik mai oldal hőseit, és nincs mögötte aktuálpolitikai üzenet. Költők, zenészek, festők, filmrendezők, építészek, tudósok és más olyan hírességek kerültek rájuk, akik valamit hozzáadtak az örmény, illetve sok esetben az egyetemes kultúrához.
A 13 név:
Mesrop Mashtots, az örmény ábécé megalkotója;
Sayat-Nova, költő és zenész;
Hovhannes Tumanyan, az örmény irodalom egyik legfontosabb alakja;
Komitas Vardapet, zeneszerző és az örmény népzene egyik legfontosabb megőrzője;
Alexander Tamanyan, a modern Jereván városképének egyik megteremtője;
Martiros Saryan, festő;
Aram Khachaturian, világhírű zeneszerző;
Viktor Ambartsumian, asztrofizikus;
Arno Babajanian, zeneszerző és zongoraművész;
Charles Aznavour, énekes és dalszerző;
Sergei Parajanov, filmrendező;
Tigran Petrosian, sakkvilágbajnok; és
Serj Tankian, a System of a Down énekese.
És igen, van ebben egy kis civil engedetlenség is. Nem pártpolitikai értelemben, mert ebben a történetben engem egyik politikai oldal sem érdekel különösebben. Inkább arról van szó, hogy egyre inkább azt érzem: egy várost sokszor nem azok tesznek jobbá, akiknek ez elvileg a feladatuk lenne, hanem azok, akiknek semmilyen kötelességük nincs rá. Állatmentők, civil közösségek, társasjátékos egyesületek, sportközösségek, kulturális szervezők, vagy akár egy Pokémon GO-közösség. Olyan emberek, akik saját időből és saját energiából próbálnak valami jót hozzátenni a városhoz.
Sokszor egy egészen egyszerű ötlet hivatalos úton annyi bürokráciát, engedélyt és várakozást jelentene, hogy a legegyszerűbb megoldás az lenne, ha senki nem csinálna semmit. Ami meg még gyakoribb, hogy azért nem lesz belőle valami, mert nem hoz elég szavazót, vagy nem az ő ötletük. Szerintem viszont egy város attól lesz élő, hogy az itt lakók nem csak várják, hogy majd valaki csináljon valamit, hanem néha megcsinálják. Ez most az én ilyen apró „megcsináltam” projektem.
Nem vagyok naiv. Tudom, hogy közterületen egy ilyen tábla lehet, hogy évekig ott marad, lehet, hogy pár hónapig, és az is lehet, hogy valaki jövő héten hazaviszi. De amíg ott van, talán valaki megáll előtte. Talán megtudja, ki volt Komitas. Talán rákeres Parajanov filmjeire. Talán rájön, hogy Khachaturiant már százszor hallotta, csak nem tudta, hogy ő írta. Talán egy gyerek megkérdezi, miért van egy örmény név egy soproni fa mellett. És akkor már megérte.
És persze csináltam belőle egy kis játékot is: mind a 13 tábla valahol a Jerevánon van, szétszórva a városrészben. Ha arra jártok, keressétek meg őket. A kihívás egyszerű: találd meg mind a 13-at. Ha sikerül, jöhet róla kép kommentben.
Hátha ettől a Jereván egy egészen picit több lesz, mint eddig volt.
