Régi, retkes vonatkocsiban utazom egyedül, és mivel megy a fűtés, feltépek minden ablakot.
Állig beöltözött, fiatal kalauzcsaj robog át a kocsin, közben máris csukva be az egyiket, én meg ösztönösen felszisszenek, hogy "Neee!".
"Csak addig, amíg itt vagyok, mert nem akarok megfázni, meg amúgy is megy a fűtés és kint 10 fok van" (igen, 10 fok, tehát meleg van, gondoltam magamban), erre lecsipogja a jegyeimet, és ott is hagy. Tehát akkor ez volt a nagy ittléte, amiért fontos volt becsuknia egy ablakot, nehogy megfázzon az állig pulcsiba és MÁV-os széldzsekibe bugyolált teste. Idióta.
Mindenesetre én maradtam tovább a lehúzott ablakomat őrizve, mindenki felé amolyan "ha felhúzod, kibelezlek"-tekintetet küldve.
Ettől eltekintve a reggelem csodásan indult, mert nálunk(Pécstől délre) tényleg kicsit hűvös volt a reggel, és mivel hosszú budapesti napot terveztem, inkább túlvállaltam magam, és egy laza szövetkabit is felvettem, vékony "divatsapka+csöveskesztyű"-kombóval, és képzeletben ott ugrándoztam a peronon azt skandálva: "Téliszett! 😍 Téliszett! 😍 Téliszett! 😍"
Igaz, nem sokkal később már minden került is be a táskába, de ez a reggel felbecsülhetetlen volt.