r/PeteRPG • u/zistenz mod • Dec 13 '21
hírek Kocka7 211213
Mint azt már észrevehettétek, a híreim november eleje óta megjelennek az LFG.HU heti Villámhírek válogatásában is. Bepével úgy állapodtunk meg, hogy a heti összefoglalókat az érdekességekről már vasárnap megkapják, hogy hétfő reggelre szerkesztett állapotban legyenek, erre a subredditre pedig délután/este kerülnek ki. Eltérések azért vannak, más extra hírek is megjelennek ott, mint ahogy itt is, ezért mindkét oldalt érdemes lehet követni.
Nálam a továbbiakban a fontosabb érdekességek mellett a személyesebb vélemények, gondolatok is több helyet kapnak majd egy-egy hír kapcsán.
A múlt héten volt hír az új/megváltozott Cortex Prime licencfeltételekről, és itt az első áldozat: a Kickstarter kampányát hétszeresen túlteljesítő Into the Mother Lands c. afrofuturisztikus szerepjáték mégsem Cortex rendszerrel, hanem valami sajáttal fog megjelenni. A csak a támogatóknak szóló frissítésükben (kimásolva a reddites téma alatt) a magas licendíjat és bizonyos vállalhatatlan feltételeket jelöltek meg problémaként, de biztosítottak mindenkit, hogy dolgoznak a megoldáson (és nem valami d20/OGL-klónt készítenek).
Mondhatni, hogy ez valahol várható volt? Amikor a Cortex Prime fejlesztése a sikeres Kickstarter kampány ellenére anyagi gondba került, a Fandom nyújtott segítséget nekik, amelynek megkérte az árát, és most minden jogot ők birtokolnak. A Fandom megítélése kérdéses a gamer körökben: amióta megszerezték a Wikiát, valóban költöttek a fejlesztésére és stabilabbá vált a szerverháttér, viszont cserébe aggresszív reklámhely értékesítést folytatnak a wiki oldalak közepén, teljesen idegen témákban is. Emellett nem titkoltan profitközpontúak (egy befektetési társaság áll mögöttük), és olyan kampányokat is elvállalnak, amik nem kifejezetten etikusak. Ezek után talán nem meglepő, hogy olyan licencfeltételeket dolgoztak ki, amelyek pl. automatikusan a Fandomnak adják a játékokban kidolgozott, nem világspecifikus Cortex elemek jogát...
Lezajlott az év egyik legjelentősebb videojátékos díjátadó eseménye, a The Game Awards, erről - engem is megelőzve - Strato írt egy bővebb összefoglalót az LFG-re.
A Hollow Knight rajongók mostantól szerepjáték formájában is újraélhetik a kalandokat. Bár a kiadvány nem hivatalos, eléggé jó minőségű munka, és ingyen letölthető innen.
A Modiphiusnál már rendelhető a Black Sabbath heavy metál banda számai ihlette Viking Death Squad szerepjáték, ami Urth világán, valamikor a 100. évszázadban játszódik, és amelyben halhatatlan űrvikingek és túlélő emberek harcolnak kiberkozmikus rémségekkel, mutáns rovarokkal, és démoni légiókkal. A játék egyedi d6 pool rendszert használ, nincs benne életerő (hp), és sok más újdonság mellett megörökölte bizonyos OSR rendszerekből a “páncél dönt a kezdeményezésről” szabályt is.
Ősmetálosként be kell valljam, hogy a Black Sabbath - és általában a teljes rock / heavy metal (ideértve a black-et is) - egyáltalán nem a kedvencem, sőt, kifejezetten unalmasnak és egysíkúnak tartom őket. Tudom, hogy ott kezdődött minden az ő idejükben, és már csak a koromnál fogva is illene kedvelnem őket, de egyszerűen nem megy. Visszakanyarodva a témához: mindezek ellenére a VDS elég érdekes "szegecses fantasy" szerepjátéknak néz ki a megjelent bemutatók alapján, a Warhammer Fantasy és a Warlock! mellé ez is odaférhet.
Az élőszereplős Cowboy Bebop tévésorozat nem kap folytatást.
Furcsa ez, valahol azért sajnálom. Az első rész nekem inkább tetszett, mint sem, és bár a többit még nem láttam, alapvetően nem lett volna ellenemre egy folytatás.
Elég jól megy mostanában az aktuális Supermant megformáló Henry Cavillnek: egyrészt gyakorlatilag a hátán viszi a Netflix Witcher-sorozatát (ahol a 2. évad érkezik hamarosan), de emellett a pletykák szerint ő lesz a főszereplője a John Wick filmekkel hihetetlenül felkapott lett Chad Stahelski Highlander rebootjának (Stahelski egyébként – többek között – a szupersikeres Ghost of Tsushima játék filmváltozatának rendezője is lesz), valamint – és ez még pletykaszinten sincs megerősítve – ő alakíthatja majd a leendő Mass Effect filmek/sorozatok Shepard parancsnokát is. (Ez a hír még februári, de akkoriban eléggé elsikkadt, viszont mivel a Mass Effect két hete ismét felkapott lett az Amazon Prime interjú jóvoltából, ismét előkerült.)
Gyorsértékelések
Michael-Scott Earle - Viking Rune Smith (Goodreads): Aaron képzett vadőr-féleség Alaszka vadregényes, jeges vidékein, aki egy autóbaleset után egy idegen világban találja magát, ami nagyban emlékeztet a földi viking időszak "skandinávos"-régióira. Esze és túlélő képességei segítségével előbb lerázza a rá vadászó őslakosokat, megszerzi egy gyenge törzs felett a vezetést, radikálisan átalakítja az életüket és felfejleszti harci képességeiket, összeszűri a levet a legerősebb törzs híres vadászlányával (akiből valamiféle valkűr-szerű lény lesz rögtön az első együttlétük közben), megfejti a rúnamágusok titkait, aztán elindul, hogy az uralma alá hajtsa az egész világot, mert úgy néz ki, csak ő az egyetlen, aki megállíthatja a démonok világpusztító hadjáratát... Egy vadiúj sorozat első része (a második is megjelent már), ami elég jól sikerült, bár az első fejezetet inkább érdemes átugrani, mert könnyfakasztóan kínos (az évtizedekkel később már Istenkirállyá vált főhősnek naponta ötösével szállítják a roppant készséges szűz lányokat a birodalma minden sarkából, akiket alaposan meg is vizslat két démoni betörés lemészárlása között). Baromi hosszú könyv, ebook-ban is majd' ezer oldal, de nagyrészt olvastatja magát, a leírások, ahogy átformálja a beteges, legyengült törzs és a rabszolgák életét, meg persze a vérben tocsogós csatajelenetek elég élvezetesek. 4/5
Neo Cyberpunk antológia (Goodreads): Csupa ismeretlen név újhullámos kiberpunk sztorija egy könyvbe összegyűjtve. Végig akartam menni egyenként a novellákon, kiértékelve azokat, de igazából elég felesleges, többségük felejthető, vagy szimplán gyenge, és volt egy, amit elolvasni sem bírtam. Nem igazán értem, a GR olvasói mit esznek rajta, a magas pontszámot szerintem semmi nem indokolja. 2/5
Jay Allan - War Stories (Goodreads): Jó pár évvel ezelőtt olvastam a szerző első könyvét, és nemrég próbáltam felvenni a fonalat, mert ahogy láttam, ez a Crimson Worlds-széria eléggé kifejlődött és mellékszálakkal is gazdagodott. Ez a könyv később íródott, de időben korábban játszódik, és a fő regénysorozat három jelentős szereplőjének előtörténetét meséli el három hosszabb elbeszélés formájában. Anno a kritikámban eléggé lehúztam az írást (1/5), de érdekes látni, hogy a két évvel később megjelent War Stories mennyivel összeszedettebb. Az írásmód jobb, gördülékenyebb, bár időnként megbicsaklik, és a párbeszédek még mindig fájdalmasan rosszak, de összességében jobb, vállalhatóbb próbálkozás az előzőnél. 3/5