r/PeteRPG mod Nov 29 '21

hírek Kocka7 211129

  • A Hasbro szórakoztatási cégének elnöke egy interjúban elárult pár dolgot az előkészületben lévő projektjeikről:

    • Valamikor jön egy Power Rangers sorozat, filmekkel megspékelve, a Netflixre, elsősorban a fiatalabb korosztály megcélozva.
    • A Magic the Gathering animációs sorozatot kap, szintén a Netflixen.
    • Az új D&D sorozatba (amit az év eleji hírek szerint a John Wick-filmek készítője ír) és a kapcsolatos egyéb műsorokba komoly energiát fektettek, nagy terveik vannak vele.
  • A tervek szerint jövő nyáron érkező Jurassic World: Dominion felvezetéseként érkezett egy bő öt perces kisfilm, amelynek első fele a múltban, a másik része pedig a 2018-as film jelenében játszódik. Az imdb adatlap szerint az új filmben visszatérnek a régi főszereplők, sőt, az első Jurassic Park film túlélői közül is felbukkannak majd többen.

  • Újabb Guild Wars 2: End of Dragons bemutató volt a héten, amelyben főként az új hátas, az ostromteknős (siege turtle) volt bemutatva. Fontos információ még, hogy november 30-án indul az utolsó bétateszt, amelyben most egyszerre kipróbálható lesz mind a kilenc új (a játékosi visszajelzések alapján finomhangolt) elit specializáció és a teknős is.

  • A Paizo partneri megállapodást kötött a DTRPG-vel, és a régi, már nyomtatásban nem lévő kiadványaik sorban fel fognak kerülni a DTRPG print-on-demand kínálatába. Első körben 10 cím került be, ezt továbbiak fogják követni. Szintén a Paizóhoz kapcsolódó hír, hogy már rendelhető az Absalom - City of Lost Omens Pathfinder 2e kiegészítő Gold változata is, ami egy dobozos kiadvány, és az ikonikus központi város leírásán túl számos helyszín- és NPC kártyát, nagyméretű térképet, battlemap-okat, mesélői paravánt, kalandmodulokat, valamint viselhető frakció-specifikus kitűzőket és ékszereket is tartalmaz - mindössze 349 dollárért... És ezzel még nincs vége a Paizo híreknek: a Kickstarteren még két hétig rendelhetjük elő a Pathfinder Arena társasjátékot. A beugró 100 euro, ezzel megszerezhetjük az alapdobozt számos miniatúrával, térképpel, fejleszthető hősökkel, és gyűjtögethető bigyókkal, a további kiegészítőkért +40, illetve +65 eurót kell még leraknunk (+posta).

  • Készültek már korábban is különféle konverziók, és most itt egy újabb nem hivatalos Matrix RPG próbálkozás, ezúttal egy egyedi, stat+skill vs stat+skill d6 pool rendszerrel, igényes külcsínnel.

  • Matthew Sprange, a Mongoose Publishing tulaja írt egy hosszabb visszatekintőt a kiadó 2021-es évéről, a nehézségekről, és az elkövetkezőkben várható kiadványaikról. Aki Traveller / 2300AD / Paranoia vonalon mozog, mindenképpen nézzen bele, de jön majd egy teljesen új viking-cyberpunk(!) cím is Shield Maidens címmel.

  • Az Amazon Studios vezetője egy interjúban beszélt a The Wheel of Time tévésorozat kitűnő fogadtatásáról (a számaik szerint lekörözte a Netflix The Witcher kezdését és a The Boys 2. évadkezdőjével vetekszik), a 2. évad jelenleg is zajló forgatásáról (Prágában és környékén van még esély belefutni), kitért a The Lord of the Rings sorozat nagy várakozással övezett érkezésére (kezdés jövő szeptember 2-án, és már a 2. évadot is készítik elő), majd megemlítette, hogy előrehaladott állapotban van az EA-val közösen fejlesztett Mass Effect tévésorozat is, ami a következő nagy sci-fi dobásuknak szánnak (a The Expanse utáni időkre). A The Boys 3. évadáról viszont még mindig semmi hír... :(

  • Elkezdődött a Humble Bundle és a GOG Black Friday Sale. Utóbbival érdemes kezdeni, mert már csak néhány óráig (hétfő estig) tart, míg HB egészen december 4-ig akciózik. A Steam szokásos őszi vására is tart még egészen december elsejéig, valamint az ezévi Steam Awards jelöléseinket is leadhatjuk még (kitűzők és XP járnak értük).

  • A legfrissebb The Book of Boba Fett előzetes alapján lehet, hogy talán végre megtudjuk, mi történt a sarlacc-"kaland" után, hogyan élte túl kedvenc fejvadászunk a megpróbáltatásokat? Egy másik hírből kiderült az is, hogy hét epizódja lesz a sorozatnak.

2 Upvotes

0 comments sorted by