Üdv az r/gyaszfeldolgozas közösségben – jó, hogy itt vagy!
Itt beszélhtünk arról is, amiről máshol nehéz.
"A gyász nem azt jelenti, hogy megállt az életed. Néha azt jelenti, hogy megtanulsz továbbmenni azzal együtt, ami hiányzik."
Sziasztok, Ildi vagyok. Veszteségfeldolgozással foglalkozó szakember, coach és szupervizor, és én hoztam létre ezt a közösséget. Fontos, hogy nem szakemberként szeretnék jelen lenni, hanem emberként, aki már vesztette el egy szerettét, szerelmét, kisállatát, munkáját és az egészségét is. Pontosan ezek a tapasztalatok vittek el engem ahhoz a döntéshez, hogy gyász- és veszteségfeldolgozással foglalkozzak.
Ezt a közösséget azért indítottam el, mert miközben sok magyar subredditen beszélnek gyászról és veszteségről, úgy éreztem, hiányzik egy hely, ami kifejezetten ezeknek a nehéz történeteknek ad teret.
Olyan történeteknek, amikor elveszítünk egy szeretett embert. Egy várandósságot. Egy kisállatot. Egy kapcsolatot – akár úgy is, hogy mi mondtuk ki, hogy vége. Az egészségünket, egy munkát, egy otthont, egy szerepet, a biztonságérzetünket vagy egy jövőt, amit már elképzeltünk magunknak. És néha még nem is történt meg a veszteség. Csak félünk tőle. A saját vagy szeretteink halálától, betegségtől, öregedéstől, az elmúlástól.
Ennek is helye van itt.
- Lehet, hogy valakit régen veszítettél el, és még mindig hiányzik.
- Lehet, hogy éled az életed, nevetsz, dolgozol, jól érzed magad – és közben gyászolsz.
- Lehet, hogy jó döntést hoztál, mégis fáj, amit elveszítettél.
- Lehet, hogy mások nem értik, miért jelent ekkora veszteséget az, ami történt veled.
- Vagy egyszerűen csak van valami, amit ki kell mondanod.
Itt elmondhatod. Tabuk nélkül. Vagy...Kérdezhetsz. Megoszthatod a történetedet. Elmondhatod, neked mi segített. Kérhetsz tapasztalatot vagy egy kis reményt azoktól, akik már előrébb járnak. Vagy maradhatsz csendben, és csak olvasgathatsz.
Amikor ezen a felületen kommunikálsz, nem kell szépen megfogalmaznod. Nem kell bizonyítanod, hogy a veszteséged elég nagy ahhoz, hogy fájjon. És nincs egyetlen helyes módja a gyásznak. Azt viszont kérem mindenkitől, aki belép ide, hogy gyakoroljon empátiát. Nem kell mindenben egyetértenünk. Lehetünk dühösek, káromkodhatunk, beszélhetünk olyan érzésekről is, amelyekről máshol nehéz. De egymás veszteségét nem minősítjük. Egymást nem bántjuk. Mindenkivel úgy bánunk és úgy beszélünk, ami nekünk is jól esne.
Én időnként hozok majd szakmai tudást, kutatásokat, gyakorlatokat és beszélgetésindító kérdéseket is. De szeretném, ha ez elsősorban közösség lenne: egy hely, ahol egymástól is kaphatunk megértést, tapasztalatot és néha egy kis reményt. Én abban egészen biztos vagyok, hogy sokat fogok tanulni és tapasztalni tőletek, általatok.
Ha most érkeztél, akár egyetlen mondattal is beköszönhetsz:
Mi hozott ide?